A ruszwurm története

1932 tavaszán előkelő cukrászinas jelentkezett a Ruszwurm cukrászdában: Báró Korányi Frigyes pénzügyminiszter leánya, Blanka, aki fél évig szorgalmasan tanulta itt a cukrászatot. Amikor elérkezett a vizsga ideje, Spelter Henrik az Ipartestület elnöke tette fel a kérdéseket. A fagylaltkészítés receptjére kerülve a sor, a felsorolt hozzávaló mennyiségén (egy liter víz, egy kilogramm cukor, egy kilogramm áttört gyümölcs) az elnök elcsodálkozott. Megkérdezte a tanítvány tanítómesterét, Tóth Ferencet, aki helyeselte Blanka válaszát. A nagy kételkedés ugyanis a fagylalt összeállítására vonatkozólag azért volt, mert túl sűrűnek tartották ahhoz, hogy megfagyjon. Másutt az egy liter víz helyett nyolc-tíz liter vizet használtak. Ugyanakkor a másik vizsgabiztos, Szikora József is hitetlenkedett és vitatkozott Ruszwurm bácsival a fagylalt összetételén, mire az öreg mester így szólt Szikorához:”Hallja, fiam, maga még a világon sem volt, amikor én ezt már így készítettem.”

A jól sikerült vizsga után a cukrászda belső helyiségében volt a bankett, és a bárónő megkapta a Cukrász Ipartestülettől a cukrászsegédi munkakönyvet. Még három női tanuló volt, és ez ritkaságnak számított abban az időben. 1940-ig a cukrászok közül egyedül Tóth Ferenc kötött szerződést női tanulókkal és készítette fel őket a segédvizsgára: Jakus Juliannát Esztergomból, Mérő Ágnest Járosdról, Vendrei Erikát Badacsonyból és a mester leányát: Tóth Ilonát.

Festmény a Hercegprímás utcáról, háttérben a Mátyás-templom

Ilyen volt a Ruszwurm a 60-as évek elején

Tóth Ferenc három fióküzletet is nyitott, és már autón szállították a rendeléseket. Az egyik üzlet a Mészáros u. 10. szám alatt, a másik a Hegyalja út és a Budaörsi út sarkán, a harmadik a Lukács fürdővel szemben volt. 1936-ban Ruszwurm Vilmos nyolcvannégy éves korában elhunyt. A magyar cukrászok nesztorának halála a társadalom széles köreiben őszinte részvétet keltett. A temetésen megjelent a cukrászok ipartestületi elnöke, Spelter Henrik, aki megindító szavakkal búcsúztatta Ruszwurm Vilmost. Méltatta emberi értékeit, kiváló szaktudását, érdemeit, amelyek a nagy népszerűségét megszerezték neki. A cukrász dalkör gyászdalokkal búcsúztatta. Leánya, Ilona a családjával együtt vissasszaköltözött a házba, Ruszwurm Rezső pedig eladta Tóth Ferencnek az örökségét: a házrészét és a cukrászdát a névhasználati joggal együtt. A második világháború Tóth Ferenc becsületes munkájának eredményét is romba döntötte. 1945-ben, az ostrom után újra kellett kezdeni nagy nehézségek árán szorgalmas munkával az üzlet felvirágoztatását. Amikor az eltelt néhány év után, régi híréhez méltóvá vált a cukrászda, 1951. február 20-án államosították.

Szamos Miklós

Cukrászmester, okleveles közgazdász, a Ruszwurm Kft. tulajdonosa. 1987-ben alapította első saját vállalkozású cukrászdáját családjával közösen, Marcipán néven. Az édesapjával, Szamos Mátyással együtt az 1960-as években kezdték el a kézzel készített marcipán tortadíszek gyártását. Elindították a Párizs udvari üzletet, megismertetve a nagyközönséget a különleges bon-bonokkal. Később megvásárolta és felújította a Ruszwurm és a Korona Cukrászdákat, illetve megnyitotta a Szamos Cukrászdát Budaörsön. Az üzemeltetése alatt működő cukrászdákban minden termék elkészítése a klasszikus cukrászat szabályai szerint történik, figyelembe véve a korszerű táplálkozás követelményeit.

A Ruszwurm napjainkban