A DOBOSTORTA

A dobostorta megalkotója Dobos C. József (1847-1924), híres pesti gasztronómus volt. Amikor 1885-ben elkészítette a róla elnevezett édességet, célja az volt, hogy olyan tortát készítsen, amely a kor kissé elmaradott hűtési technikái mellett is hosszú ideig fogyasztható és élvezhető marad.

A tortát először 1885-ben, az első Budapesti Országos Általános Kiállításon mutatta be a nagyközönségnek. Első kóstolói között ott volt
Erzsébet királyné és Ferenc József is. A dobostorta ekkor kezdte meg világhódító útját. Más volt, mint az addig megszokott torták, kitűnt közülük
egyszerű eleganciájával, hiszen akkoriban az emeletes, felcicomázott torták voltak a megszokottak. Másik titka a vajkrém volt, amelyet akkoriban még nem ismertek – a torták főzött krémekkel, tejszínhabbal készültek. Mind a csokoládés vajkrém, mind a tészta masszája Dobos C. József találmánya volt. A hagyomány szerint az édes vajkrémre a vajat köpülő fiú tévedése vezette rá, aki só helyett cukrot tett a köpülő edénybe. A cukrászmester az „elrontott” vajból alkotta meg híres művét.

A DOBOSTORTA EREDETI RECEPTJE

(változtatás nélküli eredeti szöveg)

1 db 22 cm átmérőjű tortához 6 db piskótalap szükséges:

6 db tojás sárgáját jól kikeverünk 3 lat (5 dkg) porcukorral. 6 db tojásfehérjét felverünk habnak, jó keményre 3 lat (5 dkg) porcukorral, utána összekeverjük a sárgával 6 lat (10 dkg) liszttel és 2 lat (3,5 dkg) olvasztott vajjal.

1 db tortához való krém összeállítása:

4 db egész tojás, 12 lat (20 dkg) porcukor, 14 lat (23,5 dkg) teavaj, 2 lat (3,5 dkg) szilárd kakaómassza, 1 lat (1,7 dkg) vaníliás cukor, 2 lat (3,5 dkg) kakóvaj, 1 tábla csokoládé.

A fenti 4 tojást, 12 lat porcukrot gázon felverünk, és ha meleg, addig verjük a gázról levéve, amíg ki nem hűl. 14 lat vajat jól kikeverünk, 1 lat vaníliás cukrot teszünk bele. 2 lat olvasztott kakaóval és 2 lat olvasztott kakaóvajjal összekeverjük a 12 lat felmelegített, puha állapotban lévő táblacsokoládét is. Ezután a hideg tojásos masszával összeöntjük és jó átkeverés után 5 lapot összetöltünk, a hatodikat áthúzzuk a dobos cukorral és 20 részre vágjuk.